Térségi Nagy Koccintásra hív a XVI. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten

2022. szeptember 30. és október 2. között tizenhatodik alkalommal rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az Őszi Helyi Termék Ünnepet – Aranyhomok Portéka Vásárt, Kecskemét főterén a Hírös Forrás szökőkútnál.

Minden korosztály számára szórakoztató, közösségi programokkal készülnek a szervezők. Hagyományőrző és gyermekprogramok egyaránt gazdagítják a kínálatot. Bemutatásra kerülnek a Kecskemét térségi szőlőfajták és a Város bora cím nyertes borászatai. A rendezvényen együtt jelennek meg és kóstoltatnak a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek. A gyerekeket többek között logikai és ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, bábelőadás, állatsimogató, mini óriáskerék, kisvonat és gokartozás várják, a felnőtteknek pedig szőlő-, must- és borkóstolóval, látványfőzéssel, kistermelői finomságokkal, különleges egyedi kézműves termékekkel kedveskednek a szervezők.

Szeptember 30-án, pénteken 17.00 órakor kerül sor a megnyitóra a főtéren, amely Szabó Sándor tárogatóművész előadásával kezdődik. A rendezvényt dr. Fekete Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője nyitja meg és köszöntőt mond dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő.

Bővebben… “Térségi Nagy Koccintásra hív a XVI. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten”

BEHARANGOZÓ – XV. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál – Citera Ünnep

Gazdag programkavalkád és számos újdonság várja a vendégeket 2022. május 6-8-ig a XV. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál – Citera Ünnepen Kecskemét Főterén.

 A városközpont megtelik hungarikumokkal, színpadi és kulturális műsorokkal, valódi hagyományőrző, családi interaktív programokkal az Aranyomok Kistérségfejlesztési Egyesület jóvoltából.

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a hungarikumokra, a nemzeti és települési értékekre, megismertesse azok széles spektrumát, amelyek értékőrző- és teremtő üzenetet hordoznak, kifejezik a magyar életérzést.

Bővebben… “BEHARANGOZÓ – XV. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál – Citera Ünnep”

XIV. Őszi Helyi Termék Ünnep – KÉPEK – 1. nap (Életképek, Megnyitó, II. Térségi Nagy Koccintás)

« 1 A 131 »

Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár a XIV. Helyi Termék Ünnepen 🍇 🧺

Kecskemét Főterén a rendezvény mindhárom napján, 2021. október 22. és 24. között az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei várják a Kedves Vásárlókat!
A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket.
Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár egyedi ajándékokat kínál, bőr- és nemezáruk, ezüst- és rézékszerek, honfoglalás kori hagyományőrző övek, tarsolyok, textilbábok, ásványékszerek, kerámiák, kézműves ruhák, fa termékek, horgolások, kések, parajdi só, szappanok széles választékából válogathatnak az érdeklődők elérhető áron. De azokat is szívesen látják, akik még csak ajándékozási ötleteket gyűjtenek, vagy pusztán csak élvezni szeretnék a vásár egyedülálló hangulatát az ünnepi hétvégén.
A tudatos vásárlók és a reform konyha kedvelői kistermelői élelmiszerek közül választhatnak kedvükre közvetlenül a termelőktől. Pékáruk, sajtok, fürjtojás, chili készítmények, mézek, mézes puszedlik, marcipán, lekvárok, teafüvek, reform édességek és a magas C-vitamin tartalmú homoktövis termékek várják az odaérkezőket.
Akik vásári finomságokra vágynak, azokat lepényekkel, kürtőskaláccsal, fánkkal, szendvicsekkel és finom tájjellegű borokkal, pálinkával és kézműves sörrel várják.
Látogasson ki Ön is rendezvényünkre!
Fedezzük fel újra hagyományainkat!
Éltessük a helyit, éltessük az igazit!

A XIV. Helyi Termék Ünnep díszvendége a kecskeméti NPK Charolais Farm 🍔

2021. október 22. és 24. között díszvendégként, ízletes kóstolóval mutatkozik be az országos népszerűségnek örvendő, az egészséges táplálkozásra hangsúlyt fektető NPK Charolais Farm Kecskemét-Kisfáiból.
Az organikus körülmények között felnevelt marhák húsát – figyelembe véve a gasztronómiai, élvezeti szempontokat is – érlelt marhahús formájában teszik elérhetővé a fogyasztók számára.
Termékeiket a saját ökotenyészetükből, kisüzemi körülmények között, kézműves módon készítik el. Nagyon fontos számukra, hogy a gasztronómiai élvezeti érték mellett, állandó magas minőségben, egészséges ételeket állítsanak elő.
Kínálatukban 100%-ban Magyarországon nevelt hús marhák húsából készült termékek, kézműves hamburgerek szerepelnek, melyek Paleo változatban is elérhetőek lesznek a rendezvényen.
Farmjukon rendszeresen tartanak, kisebb steak sütő workshopot, burger sütést, farmlátogatással egybekötött rendezvényeket, cégek és baráti társaságok számára egyaránt.
🐂 Szívesen látják azokat,
akik érdeklődnek a finom ízek, vagy akár a húsmarha tartás iránt! 🍔
A szabadon tartott, boldogan élő állatok vörös húsának és faggyújának biológiai értéke nem említhető egy napon sem a nagyüzemi állattartásból származó silány, hormonokkal, antibiotikumokkal, mezőgazdasági toxinokkal terhelt tőkehúsokéval. Farmburger darált húsukból gourmet színvonalú harapnivaló készíthető néhány perc alatt: a laposra formált, előzőleg sóval, borssal megszórt pogácsák mindkét oldalát forró vaslapon vagy serpenyőben hirtelen kérgesre pirítjuk úgy, hogy a belsejük médium, azaz félig nyers maradjon. Az eredmény egy mennyei, önmagában fogyasztható valódi étel, melynek különlegessége egy jellegzetes, sajátos ízvilág. Többek között ilyen finomságokkal várja Önöket kiemelt standjuk mindhárom napon!
Jöjjenek, győződjenek meg róla személyesen is!

Az ünnepélyes megnyitót követően újból Térségi Nagy Koccintásra hív a XIV. Őszi Helyi Termék Ünnep 🍷

2021. október 22-24. között tizennegyedik alkalommal rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az Őszi Helyi Termék Ünnepet – Aranyhomok Portéka Vásárt, Kecskemét főterén.
Minden korosztály számára szórakoztató, közösségi programokkal készül az Egyesület. Hagyományőrző és gyermekprogramok egyaránt gazdagítják a kínálatot. Prezentálásra kerülnek a Kecskemét térségi szőlőfajták és a Város bora cím nyertes borászatai. A rendezvényen együtt lesznek jelen és kóstoltatnak a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek.
A gyerekeket népi és ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, bábelőadás, állatsimogató, gokartozás várják, a felnőtteknek pedig bor- és szőlőkóstolóval, látványfőzéssel, kistermelői finomságokkal, különleges egyedi kézműves termékekkel kedveskednek.
Október 22-én pénteken 16:30-kor kerül sor a megnyitóra a főtéren. Gaál József Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg a rendezvényt.
Ezen alkalommal ünnepli 8. évfordulóját a Kecskeméti Tanyai Termék Piac is. A piac 8. évfordulóját köszönti és „Az év kecskeméti helyi termék piac gazdája” díjat, valamint a vándorserleget Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke adja át.
16:45 órától a szervezők immáron második alkalommal Térségi Nagy Koccintásra invitálják a fesztivál résztvevőit, melynek keretében 150 pohárból koccintanak 9 városi és térségi boros gazda, borászat által felajánlott borával, megismertetve, megszerettetve ezáltal Kecskemét és környéke borait. Először mutatkozik be a nagyközönség előtt a 2021. évi Kecskemét Város Bora címet viselő bor is, a Gedeon Birtok rajnai rizling bora. A térségi koccintás a Mathiász János Borrend közreműködésével valósul meg. Kocsis Pál a borrend elnök – nagymester köszönti és bemutatja a jelenlévő pincészeteket és rövid ismertetőt nyújt a „Város Bora” versenyről is. A borkóstoláshoz a Kecskeméti Városi Fúvószenekar TérZenéje biztosít kellemes hangulatot.