A Lakó Sándor Kamarazenekar Bemutatkozása

A Lakó Sándor Kamarazenekar 2004-ben alakult, felvéve a korábbi karmester, hegedűtanár és presbiter, Lakó Sándor nevét. Az együttes tagjai gyermekkorukban ugyan folytattak zenei tanulmányokat, jelenleg azonban a civil foglalkozásuk mellett szakítanak időt a közös gyakorlásra, együtt muzsikálásra, melynek következtében 2017. évben már 24 koncertet bonyolítottak le.

Kecskemét és térsége kulturális életében a klasszikus zene értékeit képviselik. Céljuk a városban élő amatőr zenészek összefogása, a város kulturális és társadalmi eseményein való színvonalas részvétel, önálló koncertek szervezése, együttműködés magyar és külföldi kórusokkal, egyházzenei szolgálat, illetve fellépés civil szervezetek rendezvényein és jótékonysági eseményein.
Szakmai fejlődésük eredményei:

2010. A XVI. Országos Kamarazenekari Fesztivál – Kőszeg város díjának elnyerése

2012. Vendégszereplés Németországban a Gesangverein Hofbieber kórussal

2015. A Zenekar bekerült Kecskemét Város Értéktárába

2017. Zenés szolgálat a római Santo Stefano Rotondo Bazilikában megrendezett Mindszenty-emlékmisén

2018. Vendégszereplés Hágában a “Driekoningen” Templomok szervezésében megrendezett koncerteken

HONLAP