Őszi Helyi Termék Ünnep 2017.

Sikerrel zárt az Őszi Helyi Termék Ünnep 2017-ben is

Szombaton 10 órakor kezdődött az Őszi Helyi Termék Ünnep a Kunság Táncegyüttes és a Hírös Néptánc Tanoda műsorával. Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára után dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, Köszöntőt dr. Kelemen Márk, a 160 éves Kerekegyháza Város polgármestere, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület elnökhelyettese mondott, majd a Kecskeméti Tanyai Termék Piac 4. évfordulóját köszöntötte és a „Vándorserleg” díjat átadta a ladánybenei Dorogi Józsefnek Domján Gergely, a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke.

Az őszhöz kapcsolódó hagyományőrző programokat, újdonságokat kínáltunk vendégeinknek Kecskemét Város Napja programsorozathoz kapcsolódva a 7. alkalommal megrendezett Helyi Termék Ünnepen, ahol 4. évfordulóját ünnepelte a Kecskeméti Tanyai Termék Piac is. Az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei egész nap megvásárolhatóak voltak, de a helyi gasztronómia is képviselteti magát

A színpadon népzenei csoportok, irodalmi műsor, táncosok és esti könnyűzenei koncert várta az érdeklődőket.

Népi és hagyományőrző bemutatók, kézműves udvar várta a kicsiket-nagyokat. A téren Kecskeméti Mozaikok – Örömfestés esemény is helyet kapott a Montázsmagazin szervezésében.

Külön standon láthatták az újjáalapításának 160. évfordulóját ünneplő Kerekegyháza bemutatkozását, valamint a helvéciai Balogh Borház, a kunbaracsi Homokgyöngye Kertészet kiállítását.

A „Védőháló a Kecskemét és kistérsége családjaiért” c. projekt megvalósításához kapcsolódóan az egészséges életmódra nevelés jegyében Aranyhomok Egészségnapot szerveztünk ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal, felmérésekkel.

Rendezvényünkön jelentek meg együtt első ízben a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek: Dimenzió Borászat, Varga Birtok Kft., Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Keresztesi József és Hetényi József, Polyák Borászat, Damax Kft. Boraik a helyszínen megkóstolhatók, illetve meg is vásárolhatók. A Mathiász János Borrend 2007. évben – Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere, Dr. Zombor Gábor felkérésére dolgozta ki javaslatát a Kecskemét Megyei Jogú Város Bora cím létesítésére és a bor kiválasztására. A javaslatot elfogadva a Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése létrehozta a Kecskemét Város Bora címet, amelyet egy évre adományoz.
A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzat által ki írt Város Bora címre 2008 óta lehet pályázni. A megvalósításáért a Mathiász János Borrend a felelős. A színpadon a Kolozsi R. Gyula, a borrend ceremóniamestere ismertette a bírálatot, tájékoztatta az érdeklődőket, milyen feltételeknek kell megfelelnie e címért a jelölteknek. Az eseményen a Mathiász János Borrend képviseletében megjelent Kocsis Pál elnök és két hölgy borrend-tag is.

A gyerekeket pecsétgyűjtő játékkal, kézműves foglalkozásokkal, terményüveg-készítéssel, a Szentkirályi Önkormányzat és Varga Imre termelő jóvoltából kukoricamorzsolással és -darálással, fajátékokkal, állatsimogatóval, pónilovaglással vártuk.

Különlegességnek szántuk és nagy sikere is lett az agyagedényben, parázson főzött babgulyásnak. Mintegy 350 adag étel készült el közel 4 óra alatt, amit meg is kóstolhattak akiket a finom illatok elcsábítottak.

A legkisebbeknek a Mikropódium Családi Bábszínház: Boldog mese előadásával kedveskedtünk.